1. Általános információk

Az ország egész területén – regionális iskolai hálózaton keresztül – folytatunk teljes gépjárművezetői elméleti (e-learning rendszerű) és gyakorlati képzést (a választott gyakorlati oktató oktatási területén).

További részleteket a Kapcsolat menüpont alatt találsz.

  • Jól illeszkedik a tanulók többségének a képzéssel kapcsolatos elvárásaihoz, az ismeretszerzéssel összefüggő szokásaikhoz.
  • A képzések, tananyagok moduláris alapon épülnek fel, könnyen illeszthetőek a tanulók egyéni – tanuláshoz kapcsolódó – képességeihez, szokásaihoz, készségeihez.
  • Lehetővé teszi és támogatja a saját haladási ütem – (egyéni képességnek és időbeosztásnak megfelelően) – megválasztását, folyamatos szintfelméréssel és visszajelzéssel.
  • A rendszer azonnali visszajelzéseket és kiértékeléseket nyújt a tanulók számára, és ezáltal – tekintettel az önellenőrző tesztek nagy számára – biztosított a megszerzett tudás szintjének folyamatos és objektív visszacsatolása.
  • A már elvégzett tananyagrészek tetszőleges számban újratanulhatóak, a tesztek tetszőleges számban ismételhetőek.
  • Minden tanuló ugyanazt a magas színvonalú elméleti képzést kapja függetlenül attól, hogy az ország melyik részén, melyik településén él.
  • A jelentkezést követően a tanulás azonnal megkezdhető.

Regionális partnerhálózatunkon belül az elméleti tandíj befizetését követően

  • Internetes bankkártyás fizetési mód választása esetén a sikeres befizetést követően azonnal
  • Banki átutalásos fizetési mód választása esetén az utalás beérkezése és feldolgozása után, ami kb. 2-4 munkanap

A rendszerben az alábbi fizetési módok közül választhatsz:

  • Bankkártyás fizetési mód
    • Fizetést követően azonnal igénybe vehető a kifizetett szolgáltatás
  • Banki átutalásos fizetési mód
    • Fizetést követően 2-3 munkanapon belül vehető igénybe a kifizetett szolgáltatás
  • Bankfiókban történő közvetlen befizetési mód
    • Fizetést követően 2-3 munkanapon belül vehető igénybe a kifizetett szolgáltatás
  • Készpénzes fizetési mód (érdeklődj az adott kirendeltségen)
    • Fizetést követően azonnal igénybe vehető a kifizetett szolgáltatás

 

Igen van. A teljes képzés díjából előre csupán az elméleti oktatás díját kell befizetni. Ezt követően a vizsgadíjak és a vezetési óra díjai egyéni lehetőségeidhez igazodva, akár egyesével is fizethető, a vizsgákat, vagy vezetési órákat megelőzően.

A jelentkezés részleteiről bővebb információk a Jelentkezés menüpont alatt találhatóak

Ki vásárolhat ajándékkártyát?

Az ajándékkártyát bárki megvásárolhatja és továbbadhatja, elajándékozhatja.

Ki és hogyan használhatja fel az ajándékkártyát?

Minden olyan személy felhasználhatja, aki megfelel a választott vezetői kategória elsajátításához előírt jogszabályi feltételeknek. Lásd a kategóriák leírásait.

  • Felhasználás módja: Az ajándékkártya felhasználáshoz dörzsöld le a kupon kódot letakaró réteget. A kupon kód megadásával jelentkezhetsz az országos Webjogsi hálózat A1, A2, A, B, vagy AM, A1(B) kategóriás gépjárművezetői képzésre, melynek elméleti e-learning rendszerű tanfolyama így a felhasználó számára már díjmentes.
  • Jelentkezés módja:
    A „Jelentkezés” menüpontra kattintva, vagy regionális partnerhálózatunkon keresztül személyesen
  • Kártya érvényessége
    Az ajándékkártya a vásárlás napját követő 365 napon belül érvényesíthető. A kupon nem visszaváltható, más kedvezménnyel össze nem vonható, készpénzre be nem váltható, egyszeri felhasználásra jogosít.

Az Ajándékkártyáról minden fontos információt megtalálsz az Ajándékkártya oldalon

Bármikor átjelentkezhetsz autósiskolánkba, akár az elméleti KRESZ-vizsga előtt és után is közvetlenül. Amennyiben már teljesítetted az elméleti KRESZ vizsgát, vagy a vezetést is már elkezdted, abban az esetben is szükséged lesz áthelyező dokumentumra. Kérünk, hogy kérd el a jelenlegi autósiskoládtól a képzési igazolásodat két példányban (“áthelyező papírt”), melyre szükséged lesz nálunk. Mindenképpen tájékozódj előre, mert van, ahol díjmentes, van ahol egyéb díj ellenében állítják ezt ki neked. Az átiratkozás díjáról érdeklődj ügyfélszolgálatunkon.

2. e-Titán képzésadminisztrációs rendszer

Hatóságilag akkreditált Elektronikus Oktatórendszer – gépjárművezetői képzéstámogató rendszer.

Desktop használat esetén számítógépének és böngészőjének a következő minimális rendszerkövetelményeknek kell megfelelnie:

PC vagy notebook:

  • Képernyőméret: 13”,
  • XGA (1024×768) felbontás,
  • Intel i3 vagy azzal egyenértékű processzor,
  • 2GB RAM,
  • Stabil internetkapcsolat (min. 768 kb/s).

Böngésző:

  • Chrome három legfrissebb főverziója,
  • Firefox három legfrissebb főverziója,
  • Microsoft Edge legfrissebb főverziója.

Mobileszköz esetén (olyan tananyagoknál, amelyek fel vannak készítve a mobileszközön tanulásra):

Mobileszköz:

  • Ajánlott minimális kijelző mérete: 7”,
  • XGA (1024×768) felbontás,
  • 1GHz Dual-Core teljesítmény, 2GB RAM,
  • Android legfrissebb három főverzió  vagy iOS legfrissebb három főverzió.

Böngésző követelmény:

  • Chrome három legfrissebb főverziója,
  • Firefox három legfrissebb főverziója,
  • Safari három legfrissebb főverziója.

3. KRESZ tanfolyamhoz és vizsgadíjhoz nyújtott támogatás

A Kormány 55/2018. (III. 23.) Korm. rendelete módosult, miszerint a 2018. július 1-jét követően a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges, sikeresen letett elméleti vizsga díjához, illetve a hozzá kapcsolódó elméleti tanfolyam díjához támogatás igényelhető. A módosított rendelet (146/2020. (IV. 22.) szerint az igénylésre jogosultak köre bővült, így 2020. július 1-jét követően további személyek is részesülhetnek a támogatásban. (a rendelet teljes hatályos szövege itt olvasható)

A támogatást az a személy veheti igénybe, aki a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres elméleti vizsgáját

2018. július 1-jét követően tette le, és a sikeres vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be

vagy,

2020. július 1-jét követően tette le és a vizsga időpontjában igazolhatóan egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy a családok támogatásáról szóló törvény szerinti gyermekgondozást segítő ellátásban részesült.

A támogatás összege az elméleti tanfolyam díjának és a sikeres elméleti vizsga hatósági díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 000 Ft.

A kérelem benyújtásához szükséges űrlapot innen töltheti le, melyet postai úton vagy ügyfélkapuval rendelkezőknek elektronikus úton kell eljuttatnia a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére.

A kérvény benyújtásával egyidejűleg mellékelnie kell a díjak megfizetését igazoló dokumentumokat is. A Webjogsi hálózat autósiskolái valamennyi díjfizetésről a megadott számlázási névre szóló elektronikus pénzügyi bizonylatot állítanak ki, melyeket e-mailen megküldenek a tanulónak, illetve az e-Titán Oktatórendszerbe belépve, a tanuló egyéni pénzügyi felületéről letölthetőek.

A benyújtott kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság bírálja el.